Western ló fajták

AZ APPALOOSA

A pettyes lovak története messzire nyúlik vissza. A franciaországi Lascaux barlangjaiban Kr. előtt 18000 évvel ezelőttről származó, pettyes lovakat ábrázoló falfestményeket is találtak. Ezek az állatok még csupán élelemként, nem hátaslóként tartoztak elődeink életéhez.

A félvad pettyezett házilovak a spanyoloknak köszönhetően terjedtek el Mexikóban, majd a mai USA területén. A spanyolok hódítani akartak az Újvilágban, így legkiválóbb lovaikat vitték magukkal, ám általában otthagyták őket, amikor visszatértek Európába. Az elvadult ménesek így fokozatosan szétszéledtek. Az indiánok kezdettől fogva tisztelték a lovakat. Megtanultak bánni velük, és főleg teherhordásra használták őket. A 18. század elejére már valamennyi indián törzs ismerte a lovakat, melyek jelentős változást vittek addigi életmódjukba: vadászatok során és a törzsi harcokban is nélkülözhetetlenek lettek számukra. A kultúrájukba is belevonták kedves társukat: dalaikban, imáikban is szerepeltek a lovak, és a halott indián mellé temették a lovát is. Az indián lovak fűvel és fakéreggel táplálkoztak, és ugyanolyan jól tűrték a nélkülözést, mint gazdáik.
Az appaloosa fajta története szorosan összefonódik a nez percé indiánokkal. Ez a törzs csak a 18. század elején - a sosóni indiánokkal folytatott cserekereskedelem során - találkozott először ezzel a jávorszarvas nagyságú, erős, rendkívül barátságos állattal. A nez percé törzs, melynek tagjai korábban szinte kizárólag halászattal foglalkoztak, a lovak kedvéért hamarosan áttértek a nomád vadászok lovas életformájára.

Igazi szelektív tenyésztésről is itt, a Washington, Oregon és Idaho térségében élő nez percé és palouse törzseknél beszélhetünk először. Ezek az indiánok különös örömet leltek a lovaikban, így alig néhány évtized alatt a komoly kiválogatás eredményeként kitenyésztettek egy közepes nagyságú, nagyon fürge és intelligens hátaslovat. Rendkívül jó tulajdonságai következtében hamarosan mások is megkedvelték ezt a fajtát, s mivel a Palouse-folyó környékén terjedtek el leginkább, palouse horse néven váltak ismertté. Ebből alakult ki aztán a palousy, majd később a faj mai neve, az appaloosa.

Az indiánok ellen folytatott 19. század végi kegyetlen hadjáratok során a nez percé törzs is, és az appaloosa fajta is a kihalás szélére került. Az indiánoknak egyik napról a másikra kb. 900 appaloosájuk elvesztését kellett végignézniük, amikor egy 400 méter széles folyón átkelve próbáltak menekülni. A törzsből életben maradt indiánoknak 1877 őszén rezervátumba kellett vonulniuk, a megmaradt lovak pedig az amerikai katonák és az új telepesek kezére kerültek. Ez csaknem a fajta kihalásához vezetett.

Egy fél évszázadon át semmi nem történt az appaloosa fajta megőrzése érdekében, azonban 1938 decemberében Oregon államban összefogott a pettyes lovakat kedvelő emberek egy csoportja, és alapítottak egy nemzetközi szervezetet, az ApHC-t (Appaloosa Horse Club) az appaloosa fajta megmentésére, tenyésztésének fejlesztésére. Az akkor 113 lovat számláló fajtának ma már közel 600 ezer regisztrált egyede van.

A ló megjelenését tekintve a legfeltűnőbb a mintás szőrzete: a sötét alapon lévő néhány fehér pettytől kezdve az egész testén pöttyökkel tarkított lóig mindenféle kombináció megtalálható az appaloosa rajzolatán. Ez a fajta pettyezet egyedülálló megkülönböztető jegye ennek a fajtának, mely a bőrön található pigment foltoknak köszönhető. A mintázaton és a pöttyökön kívül jellegzetes appaloosa tulajdonság a hosszában csíkos pata is. Sokak által nagyon kedvelt vonása, hogy ennek a lónak fehér színű a szemfehérje (sclera), emiatt gyakran hasonlítják az emberi szemhez.

Az appaloosa jól alkalmazható a marhák körüli munkában, azonban már a kezdetektől fogva gyakran bevetették őket a lóversenyeken is. A népszerű hétvégi rendezvények az évek során nemzetközi showműsorokká nőtték ki magukat, ennek következtében pedig olyan speciális sportágak is kifejlődtek, mint a pleasure, a reining vagy a cutting. Ezekre a versenyekre már tudatosan kellett fejleszteni a tenyészeteket. Így az appaloosa fajtában is speciális vérvonalak alakultak ki, melyek különösen alkalmasak egyes versenysportágakhoz. A western rendezvényeken ma már nálunk is szinte hagyománynak számít az indián kosztümös appaloosa show. Ezeken a látványos bemutatókon a lovakat indián kantárzatban vezetik föl, és a lovas is indián öltözéket visel.

Sokoldalúságának köszönhetően lovaspólókon, vadászatokon és egyéb lovassportokban is remekül bevált ez a fajta. Egy biztos: bármire használják is, egy appaloosa mindig feltűnő jelenség.

A PAINT HORSE

A paint és a pinto foltos lovat jelent. Az első szó angol eredetű, az utóbbi pedig a mexikói határ közelében lévő spanyol nyelvterületen alakult ki. Ezek a foltos lovak - melyeket szintén a spanyol felfedezők hoztak Észak-Amerikába - kezdettől fogva nagyon kedveltek voltak mind az indiánok mind a lovas marhapásztorok körében. Eredeti származási helyük feltehetőleg az arab vidék lehetett, mivel a foltos lóalak gyakran megjelenik az ókori közép-keleti művészetben. Az orosz sztyeppek vadlovainak domináns tobiano mintázata pedig arra enged következtetni, hogy ez a mintázat már a Római Birodalom idején elterjedhetett Európában.

Amerikában is gyorsan elterjedtek a feltűnő foltokkal tarkított vad ménesek, melyeket szívesen háziasítottak az őslakosok, mialatt az európaiak továbbra is rengeteg jól bevált, kiváló vérvonalú lovat szállítottak az új kontinensre. Hamarosan szükségesnek látták a fajták keresztezését, hogy nagy méretű, megnyerő külsejű lovakat tenyésszenek ki, melyek nehezebb körülmények között is jól bírják a megfeszített munkatempót. A látványos, kivételes mintázatú foltos vadnyugati lovak így váltak Amerika jellegzetességévé.

A texasi Fort Worthben 1965-ben alapított Amerikai Paint Horse Szövetség (APHA) a foltos lovakból - tisztán tenyésztési céllal - egy új lófaját hozott létre. A paint horse-nak keresztelt fajta egyedeit az APHA bejegyzi. Napjainkban kb. 400 ezer bejegyzett példányt tartanak nyilván.

A paint horse és a pinto közötti különbséget tehát nem a szőrzetben vagy a mintázatban kell keresnünk, hanem a vérvonalakban. A paint lovaknak kettős bejegyzést is engedélyeznek mint pinto lovak. A quarter horse-szal is közeli rokonságban áll: a paint gyakorlatilag nem más, mint egy foltos quarter ló, amelyiknek több fehér jegye van, mint amit az AQHA tenyésztési szabályzata a quarter horse-ok számára megenged. Ha valaki quarter lovon szeretne lovagolni, s kedveli a foltos lovakat, egyszerűen paintet választ. Érdemes megjegyezni, hogy nem minden paint horse foltos, ugyanis a szabályzatoknak megfelelően paint horse-ként regisztrálják azokat a nem foltos egyedeket is, melyeknek szülei fajtatiszta (akár foltos akár nem) paint horse-ok. Mind az AQHA mind az APHA elfogadja a paintnek a quarter lóval történő párosítását.

A paint lovaknál háromféle fő színezést különböztetnek meg: a tobianot, az overot és a toverot.

A paint horse a szabadidős és a versenysport területén egyaránt sokoldalú. A quater lóhoz hasonlóan kiváló teljesítményt nyújt a trail, a pleasure, a reining, a cutting, a working cowhorse és a western túralovaglás területén. Különösen jó természete és erős idegzete rendkívüli családszeretetével párosul, ezért a paint horse ideális társ a szabadidő eltöltésében is.

A PINTO

Ahogy mondani szokták, a pinto nem egy igazi fajta, hanem egy színtenyészet. A paint lovaknál említett szín szerinti csoportosítás mellett (tobiano, overo, tovero) ezért igazából nem is említhetnénk sajátos fajtajegyeket sem. A különböző használati célok és területek következményeként azonban a pinto lovaknak különböző testfelépítésű válfajai fejlődtek ki. Jelenleg a pinto lovakat 5 különböző típusba szokás sorolni (stock, hunter, pleasure, saddle, pony típus).

AZ AMERIKAI QUARTER HORSE

A quarther horse Észak-Amerikában kitenyésztett lófajta, amit fajtatiszta tenyésztési eljárással, esetenként angol telivérrel való cseppvérkeresztezéssel tenyésztenek. A tenyésztő szövetség megalapítása óta a tenyészanyag szelekciója a versenyteljesítményeken keresztül történik. A vonaltenyészeteken át speciális tulajdonságok szilárdultak meg, amelyek két fő tenyészirányt alakítottak ki: a versenylókénti és a sportlókénti hasznosítást.

A fajta alapját főleg a spanyol hódítók által Amerikába bevitt lovak és azok leszármazottai alkották. A későbbi angol bevándorlók által meghonosított lóversenyek döntő módon befolyásolták a fajta alakulását. A versenyteljesítmény és a gyorsaság fokozása céljából Angliából importáltak versenylovakat, melyeket a már meglévő állománnyal kereszteztek.

A quater ló neve a negyed mérföldes lóversenyből (quarter miles race) származik. Ez egy kb. 400 méteres rövidtávfutó versenyt takar, mely két versenyló között dől el. A negyed mérföldes verseny az Egyesült Államokban már a 18. század közepén is igen közkedvelt volt. A kezdeti időszakból maradt ránk Steel Dust legendája. A történet színhelye egy texasi kistelepülés, az alig pár tucat házból álló McKinney. A lóversenyt a fél mérföld hosszú főutcán rendezték, ezért nagy volt a nyüzsgés, az emberek mustrálgatták a két induló lovat, fogadásokat kötöttek rájuk. Az egyik egy fiatal, tüzes versenyló volt, Old Monmouth. Megjelenése mindenki tetszését elnyerte, hiszen tele volt energiával, és sugárzott róla, hogy alig várja, hogy futhasson. Ezzel szemben a vetélytársa, Steel Dust egyáltalán nem nézett ki úgy, mint egy versenyló. 150 cm-es termetével, hidegvérűekre emlékeztető formájával, túlzott nyugodtságával szemmel láthatóan semmi esélye nem volt a győzelemre. Ami azonban végképp nevetségessé tette sok néző szemében, az a kora volt. Az emberek csodálkozva kérdezgették, mit kereshet egy 12 éves "matuzsálem" egy gyorsasági versenyen. A hangulat lassan a tetőfokára hágott. A lovak starthoz álltak. Rajt! És a két ló elindult. Old Monmouth hatalmas ugrásokkal haladt, de a kicsi mén a nyomában. Amikor a két ló már majdnem a táv feléhez ért, Old Monmouth lovasa a pálcáért nyúlt, míg a Steel Dust lovasa semmit nem tett. És lássatok csodát! Steel Dust 3 lóhosszal megverte fiatalabb társát. A célbafutás után a kis mén lovasa egy éles fordulattal visszafordította és hirtelen megállította lovát. A másik mén a lovasával a hátán vadul elszáguldott mellettük, és eltűntek a fák között. Old Monmouth versenytávja egy mérföld volt, Steel Dusté pedig negyed mérföld. A kis Steel Dust ezzel a győzelmével új irányzatot indított el az amerikai sportban. Negyed mérföldes távon a quarter horse máig is a leggyorsabb, legyőzhetetlen fajta.

A quarter horse fajta a maga közel 4 millió bejegyzett példányával az USA - és az egész világ - legtöbbet lovagolt, rendkívül sokoldalú lova. Európában, ahol 20 éve még szinte ismeretlen volt, mára kb. 60 ezer példánya él. A ló a maga 145-155 cm-es magasságával kimondottan harmonikus testfelépítésű, izmos és erős állat. Startolási készsége és könnyedsége, melyekkel a hátsó lábain fordul és megáll, a quarter horse-t kiváló western lóvá nemesítette. Ehhez párosul higgadt természete, munkaszeretete és szorgalma, egyszerű tartása és etetése. Ideális munka- és családi ló.
Quarter lovak mindenféle színben előfordulhatnak. Túlnyomó részt vörösek és barnák, fakók és isabellák, feketék, esetleg deresek. A foltozás ebben a tenyészetben nem megengedett. A foltos lovakat, ha bizonyítottan megfelelő qh származású, paint horse-ként jegyzik be a tenyészkönyvbe.

Az 1940 óta működő Amerikai Quater Lovas Szövetség (AQHA) elsődleges célja, hogy a kiemelkedő lovakat regisztrálják és tervszerűen tenyésszék. Amerikában ezt a fajtát a western lovassportban, a galoppversenyeken, az ugrósportban, a militaryben, a díjlovaglásban, a fogatsportban, a farmok munkalovaként valamint hobbylóként is használják. Európai tenyésztésének célja a western sportlókénti és hobbylókénti hasznosítása. 1997 áprilisa óta hazánkban is működik a Magyarországi Quarter Horse Tenyésztők Egyesülete, a HQHA (Hungarian Quarter Horse)